Remeha fűtés tipikus hibái

A Remeha fűtés tipikusnak mondott hibái nagyrészt elkerülhetők. Részben ezekről írunk az alábbi oldalon, illetve arról, hogy a karbantartás milyen szerepet tölt be a gázkészülékek életében. Ugyanakkor a hibakódokat is igyekeztünk kigyűjteni Önnek.

Hívjaügyfélszolgálatunkat!+36 (20) 611 8463Állunk
rendelkezésére!
Remeha fűtés tipikus hibái Remeha fűtés tipikus hibái

Remeha fűtés tipikus hibái

Összegyűjtöttük a Remeha fűtés tipikusnak mondott hibáit. Igyekszünk segítséget nyújtani abban, hogy a hibák időben felismerésre kerüljenek, és mielőbb javítva lehessenek. Mindazonáltal vannak apróbb hibák, amiket mi magunk is orvosolhatunk otthon, illetve megelőzhetünk, elkerülhetünk, de a legtöbb hibajelenséghez természetesen ajánlott megbízható szakembert hívni, aki precízen elvégzi a szükséges javításokat.

Szót fogunk ejteni a víznyomás ellenőrzéséről, szinten tartásáról, az őrláng hiányáról, termosztát hibáiról, és azok kiküszöböléséről. Továbbá fogunk írni a kazán túlmelegedésének okairól, a szivattyú meghibásodásáról, hőcserélő tisztításáról, savazásáról. Illetve a hibakódokat is feltűntetjük, hogy könnyebben tájékozódhasson. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy ezen hibák nem csak a Remeha fűtést érintik, hanem általánosságban előfordulhatnak minden gázkazánnál .

Ám, minden hiba elkerülhető egy évenkénti karbantartással. Munkatársaink 20 éves tapasztalattal rendelkeznek, és az általuk végzett karbantartás során a fűtésrendszer át van nézve, minden alkatrész megvan tisztítva és alaposan át van mosva. Ha esetleges meghibásodás várható, azt jelzik, és igény esetén javítják, majd ellenőrzik az egész készüléket, hogy jól működik-e. Ezen karbantartással elkerülhetők a váratlan meghibásodások a fűtésszezon alatt is. Egész Pest megyében számíthat ránk, hívjon minket bizalommal.

Ha igénybe venné a segítségünket vagy bármilyen megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 0:00 - 24:00 óra
közöt a +36 (20) 611 8463 telefonszámon vagy írjon nekünk emailt az info@nozo-gazkeszulek.hu címünkre és szakembereink örömmel megválaszolják kérdését.

Visszahívást kérek!

Remeha kazán nyomás ellenőrzés

Ahogy minden kazánnál, úgy a Remeha kazánoknál is fontos a megfelelő víznyomás a készülékben, ugyanis sok mindenért felel. Ezért mindenképpen fontos, hogy gyakran ellenőrizzük. Ezt a legkönnyeben úgy tehetjük meg, hogy megkeressük a kazánon a nyomásmérő órát, és megnézzük, hogy a mutató hol áll. Az optimális nyomásszint kazántól függően térnek el egymástól, de általában 1-2 bar között helyezkedik el valahol. Ez az érték minden órán zöld színnel van jelölve.

Amennyiben a mutató a határérték alatt van, a nyomás kicsi és ezt sürgősen korrigálnunk kell. Keressük meg a kazán alján a nyomásszabályzó szelepet, majd nyissuk ki, de csak addig, amig a mutató megint a zöld területen nem lesz. Ezután zárjuk el a szelepet, és ne engedjük, hogy a nyomás meghaladja az optimális szintet, mert az sem tesz jót a kazánnak, és meghibásodásokhoz vezethet. Amennyiben nem biztos a szabályzó hollétében, a kézikönyvben megtalálja annak pontos helyének leírását. Ám ha még mindig nem biztos a dolgában, nyugodtan kérjen segítséget akár tőlünk.

Remeha kazán nyomás ellenőrzés
Remeha kazán nincs őrláng

Remeha kazán nincs őrláng

A másik gyakran előforduló hiba a kazánok esetében, a már korábban említett őrláng hiánya. Ezt nyílt égésű kazánnál könnyen észrevehetjük, zárt égésűnél már a hibakódra kell hagyatkoznunk. Amennyiben ennek hibakódját látjuk kiírva, az első, amit tehetünk, hogy megnézzük a gázcsapokat, hogy nyitva vannak-e. Ha nincsenek, nyissuk ki őket, majd indítsuk újra a kazánt. Ha ez sikeres volt, akkor a hiba elhárítva.

Természetesen ez nem minden esetben ennyire egyszerű. Ugyanis az őrláng hiányát okozhatja elektróda meghibásodás, szennyeződés lerakódása, vagy az is előfordulhat, hogy a gázszelep nem nyit valamilyen okból kifolyólag. Minden ilyen meghibásodás esetén jobb, ha szerelőt hívunk, aki feltárja a hiba okát. Amennyiben arra van szükség, kicseréli az elektródát, vagy megtisztítja a szennyeződéstől a kazánt, és a szelepet is helyre tudja hozni.

Remeha termosztát hibák

Vacakol a kazán? Gyakran elindul, majd leáll, még mielőtt mindenhol meleg lenne? Előfordul, hogy ezekért a termosztát a felelős. Mégpedig részben általunk. Ugyanis, ha nem megfelelő helyre szereltetjük fel a termosztátot, akkor bizony előfordulhat, hogy nem fog az összes helyiség rendesen felmelegedni, hanem idő előtt kikapcsol a kazán. Hogy miért? Mert példának okáért, ha egy hálószobába szereltetjük fel a termosztátot, azt a radiátor, a kazán által hamarabb felfűti - mivel viszonylag kicsi és zárt helyiségről beszélünk - mint például egy nappalit, ami általában tágasabb és nyitottabb.

Mindazonáltal, az is okozhat gondot, amennyiben a termosztát túl messze helyezkedik el a kazántól, ezáltal elvesztik egymásközt a jelet, így a kazán nem fog bekapcsolni. Ebben az esetben vigyük a termosztátot a kazán közelébe, és a kézikönyvben leírtak alapján, próbáljuk meg párosítani őket. Amennyiben ez sikerült, ellenőrizzük le, hogy bekapcsol-e a kazán, ha feltekerjük a termosztáton a hőfokot. Ha jól csináltuk, a gond elhárítva, viszont célszerű a termosztátot a kazán közelében tartani, ugyanakkor olyan helyre felszerelni, ami tágas és nyitott helyiség a lakótérben, és rendelkezik radiátorral. Így ezen hibák, elkerülhetők lesznek. 

Remeha kazán túlmelegedés

Egy kazán túlmelegedésének számos oka lehet. Okozhatja alacsony víznyomás, szűrők eltömődése, levegősödés. Minden modernebb kazánban szereltek már be egy vészkapcsolót, ami leállítja a készüléket, ha túlmelegedés lépne fel. Ez jó hír számunkra, mivel így megelőzhető a további meghibásodás. Ám ehhez az kell, hogy semmiképpen se indítsa újra a kazánt ha az kihűlt, hanem mindenképpen hívjon szerelőt.

Az alacsony víznyomást részben ezért szükséges gyakran ellenőrizni, mert, ha folyamatosan szinten van tartva, elkerülhető az ezáltali túlmelegedés. Ám a szűrők is okozhatják, amik eltömődnek a sok szennyeződéstől. Ez esetben azokat tisztítani kell, alaposan átmosni, esetenként cserélni. A levegősödést pedig óvatosan megkell szüntetni. Bármi is okozza a kazánban a túlmelegedést, mindenképpen ajánlott lekapcsolni a készüléket, és azonnal szerelőt hívni.

Remeha kazán szivattyú hibái

Mint minden kazánban, úgy a Remeha kazánokban is egy szivattyú gondoskodik a melegvíz keringetéséről, és részben felel a túlmelegedésért is. A szivattyú többféleképpen is meghibásodhat, többek között a változó víznyomástól. Ennek okán, ha túl alacsony vagy túl esős áramlattal dolgozik, könnyedén meghibásodik és tönkre is mehet a szivattyú véglegesen. Szüksége van az állandó, optimális víznyomásra. Illetve, akkor is könnyedén tönkre mehet, ha nincs víz a rendszerben, amit keringetni tudna.

Így a víznyomásra és vízre különösen oda kell figyelnünk. Mindazonáltal a szivattyú állapota nem csak munka közben, de állásában is romolhat. Ugyanis a korrodálódás miatt és a lerakódó szennyeződések végett, nem tesz jót neki, ha hónapokig csak áll. Így sokat segíthet az állapotán, ha havonta legalább egyszer el van indítva. Ugyanakkor a legjobb amit tehetünk, a már említett évenkénti karbantartás. Ezzel garantáltan hosszabbíthatjuk a kazán és alkatrészek élettartamát.

Remeha kazán szivattyú hibái

Remeha kazán hőcserélő tisztítás

A hőcserélő tisztítása többféle eljárással végezhető el:

Mechanikai: A hőcserélő kis átmérőjű csövek rendszere, amely kis ecsettel és kábellel tisztítható.

Reaktív anyagok alkalmazása: Az ilyen reagensek kiválasztásakor nagyon óvatosan kell eljárni, az erős készítmények belső felületek károsodásához és szivárgáshoz vezethetnek.

A magas nyomású víz táplálása: Az eljárás előtt a legjobb, ha a folyadékot 70-80 ° C-ra melegítjük.

Ha házilag tisztítja meg a hőcserélőt, akkor a harmadik lehetőség jelentős költségeket igényelhet, mivel olyan telepítésre van szükség, amely magas vízszintet biztosít. A saját kezű tisztításnál mechanikus vagy kémiai módszert kell alkalmazni.

Remeha kazán hőcserélő savazás

A hőcserélő savazása gazdaságos eljárás a kazánok javítására, hiszen egy új hőcserélő, bizonyos típusnál pedig kazántest is igen költséges. A hőcserélő savazásával gazdaságosan megoldható annak tisztítása. Annak érdekében, hogy a savazás elérje a célját, vagyis a járatokat megfelelően kitisztítsa a hőcserélőben, ezt rendszeresen javallott elvégeztetni, hiszen minél nagyobb mértékű a lerakódás, annál kevésbé képes a sav megbontani azt.

A hőcserélő savazás előnyei:

-Üzembiztosabbá válik a kazán

-Gazdaságosabb az üzemeltetés

-Hamarabb melegszik fel a rendszer

-Csökkenthetjük a korrózió kockázatát

-Csendesebbé válhat a kazán működése

-Nő a kazán élettartama

Remeha fűtés tipikus hibái
Remeha fűtés tipikus hibái
Remeha fűtés tipikus hibái
Remeha fűtés tipikus hibái
Remeha fűtés tipikus hibái
Remeha fűtés tipikus hibái

Remeha kazán hibakódok

E0 Előremenő vagy visszatérő NTC hiba

E1 Az elmenő hőmérséklet magasabb a beállított értéknél, kevés víz, nincsen átfolyás, túl sok levegő a rendszerben. Az elmenő vagy visszatérő hőmérsékletérzékelő hibája.

E2 A visszatérő hőmérséklet magasabb, mint az elmenő hőmérséklet. Kevés víz, nincsen átfolyás. Az elmenő vagy visszatérő hőmérséklet-érzékelő hibája.

E3 Vezérlőegység hiba vagy zárlat. A hálózati tápellátás nem megfelelően van földelve. A vezérlőegység hibás

E4 Gázhiány, 5-nél több gyújtási kísérlet láng kialakulása nélkül, nincs gyújtó szikra. Van láng, de nincsen vagy nem megfelelő ionizáció.

E5 Nincsen ionizáció vagy egy fűtési igény során 5-nél többszöri ionizáció kimaradás

E6 Téves lángjelzés.

E7 Nincs víz a kazánban vagy a szivattyú nem működik. Túl sok levegő a rendszerben.

E8 A ventilátor hibás, ventilátor nem működik vagy a ventilátor nem áll le.

E10 Nincsen átfolyás, kevés a víz.

E13 A melegvíztároló hibás

E43-E44 Paraméter határértékek.

E45 Alapértelmezett paraméterek, automatikus beállítások.

E200 Külső érzékelő hiba

E203 Kommunikációs hiba

E214 Hibás a szobaérzékelő vagy a mért érték a tartományon kívül esik (_5 és 65C)

E215 Belső hiba, a szabályzó meghibásodott

E216 Nincs kapcsolat az alapkészülékkel.

E219 Nincs kapcsolat a kazánnal.

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberrel? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a kiválasztott gázkészülékkel kapcsolatban szeretne érdeklődni? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon 0:00 - 24:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (20) 611 8463

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!

Remeha fűtés tipikus hibái Budapest és Pest megye egész területén!

Ingyenes helyszíni felmérést vállalunk beépítésre és cserére.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu, Piliscsaba, Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs, Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence, Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza

A legjobbakkal szövetségben.

Az országban elérhető legtöbb márka gázkészülékeit kiválóan ismerjük, hiszen szakemberink több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkeznek fűtésrendszerek javításában, karbantartásában és szerelésében. Legyen szó kazánról, kondenzációs kazánról, bojlerről, radiátorról, vízmelegítőről vagy egyéb gázkészülékből. Ha szeretné igénybe venni a segítségünket kérem hívjon minket és egyeztessen le velünk egy időpontot amikor szakemberünket fogadni tudja. Minden munkánkra számlát adunk és garanciát vállalunk. Hívjon minket és mi örömmel segítünk önnek.

Azonnali hívás +36 (20) 611 8463